Jézus megvilágítja, hogy a földi élet út az örök haza felé, s meg is adta az eszközöket annak eléréséhez (Lk 12,13-21). Szent Lukács egy csokorba gyűjtve közli Jézus tanítását a szegénységre és gazdagságra vonatkozólag. Útban Jeruzsálem felé Jézus az Atya akaratát teljesíti, Isten országának megvalósításán fárad, amikor az örök életet hirdeti. Hallgatóságának egy részét az anyagiak érdeklik. Disszonáns a helyzet. Az evangélista bemutatja, hogy milyen méltatlan az örök életet hirdető Jézust arra kérni, hogy örökösödési ügyben ő legyen a döntőbíró. Mivel Jézus küldetése nem ez, ezért Jézus elutasítja a kérelmet, minthogy elutasít mindenkit, aki szentségtörő módon saját anyagi érdekeit és evilági elgondolásait az evangéliummal akarja igazolni.
Ezt követően Jézus az élet igazi értelmét emeli ki, ami nem függ az anyagi javak bőségétől, hanem az Isten- és felebarát szeretetétől. Az ember örökölhet vagyont, kereshet többet, mint amit költeni illik, de akkor fordítsa jó célra. Ez alaptörvény. Mindenki helyesli, jónak tartja, de ez állandó erkölcsi küzdelmet jelent. És ezt kevesen vállalják.
Jézus nem azért jött, hogy az emberi jogrendet vagy a gazdasági életet felforgassa, hanem rávilágít arra, hogy a földi élet út az örök haza felé, s meg is adta az eszközöket annak eléréséhez. Az esztelen gazdagról szóló példabeszédben figyelmeztet, hogy a kapzsiság, az ellenségeskedés, az anyagiasság bennünket akadályoz végső célunk elérésében.
A földi javakkal foglalatoskodó gazda bőséges termést takarított be. Új terveken töri a fejét, hogy aztán élvezhesse az életet. Úgy beszél, mint a falu- vagy városnapok söröző polgára: egyél, igyál és élvezd az életet! A kapzsi ember elveszíti a jelent, mert a gazdagság felhalmozásának egyetlen célját ismeri csak, az önző élvezetet. Ugyanakkor elveszíti a jövőt is, mert a vagyon elenyészik, csupán a jóság és a szeretet maradandó! Jézus figyelmeztet: „Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet.” A legnagyobb csalódást az fogja okozni, hogy a számadáskor nem boldogítja sem vagyona, sem önző élete. Az örökkévalóság szempontjából értékes tettek nélkül áll az Isten elé.
A világhódító Nagy Sándorról (Kr.e. 356-323) jegyezték fel, hogy végakarata szerint úgy temették el, hogy üres keze kilógott a koporsóból. Így mindenki láthatta, hogy Sándor nem visz magával semmit.
Mi keresztények tudjuk, hogy a földön is vannak értékek és lehet olyan kincseket szerezni, amely megmarad örökre. Ezt a kincset a tolvaj el nem lophatja, a moly nem tudja megrágni, s a rozsda sem emészti el. Ez egy magasabb rendű célért, Isten iránti szeretetből, Krisztussal egyesülten megélt élet. Lehet így élni, ez a keresztény magatartás. Ezt szemléljük a Szűzanya életében és megdicsőülésében. Kérjük anyai oltalmát, hogy Ő mutasson utat nekünk, és egykor Ő mutasson be minket Szent Fiának. Ámen.
 

Darvas-Kozma József/www.hhrf.org