Kedves testvérek! Szent Pál apostol a Timóteushoz írt első levelében egyetlen mondatba sűríti a keresztény tanítás lényegét Jézus Krisztus földi küldetésével kapcsolatban, amikor a következőket írja: „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket…” (Szentlecke).
Úgy is mondhatjuk, hogy Szent Pál ezzel a megállapítással a kinyilatkoztatás üzenetét tárja elénk. Itt azonban álljunk meg egy szóra, s nézzük meg, hogy mit is jelent az a szó, hogy kinyilatkoztatás.
Kinyilatkoztatásról köznapi értelemben akkor beszélünk, ha váratlanul értesülünk valamiről; vallástudományi értelemben az isteninek a világban való megjelenését vagy cselekvését értjük rajta; keresztény-teológiai értelemben pedig Istennek, mint az abszolút titoknak a történelemben végbemenő radikális és teljes önközlését szavak, tettek és események által, amely Jézus Krisztusban éri el a csúcspontját, a Szentlélek által valósul meg, és kifejti üdvözítő erejét, ha az emberek hittel befogadják.” (A katolikus dogmatika lexikona, 381.o.) Egyszerűbben fogalmazva: – A kinyilatkoztatás azt az eseményt jelenti, amellyel Isten feltárja magát az embereknek.
Az Ószövetségben Isten elsősorban a választott népért végbevitt csodákon keresztül nyilvánul meg. A próféták tanítása, jövendölései által szavakban ölt testet a kinyilatkoztatás. Isten teljes önközlése Jézus Krisztus eljövetelével válik teljessé. Jézus életében pedig jelen van a szóban közölt üzenet, vagyis az evangélium hirdetése; s jelen van a csoda, mint saját isteni erejének bemutatása.
A kinyilatkoztatás feltételezi a hitet. A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum című konstitúciójában, mely az isteni kinyilatkoztatásról szóló dokumentum, a következő olvasható: „A kinyilatkoztató Istennek a hit engedelmességével tartozunk, mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt és önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükség van Isten megelőző, segítő kegyelmére és a Szentlélek benső segítségére, aki az ember szívét megindítja és Istenhez téríti, az értelem szemét megnyitja, és mindenkinek megadja az igazság elfogadásának és hitének édességét. A Szentlélek folyton tökéletesíti hitünket adományai által, hogy egyre mélyebben megértsük a kinyilatkoztatást” (DV 5).
Kinyilatkoztatás által van értesülésünk arról, hogy „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket…” A bűnösök üdvözítése pedig feltételezte azt, hogy Jézus szóba állt a bűnösökkel, még annak ellenére is, hogy a farizeusok és az írástudók ezt felrótták neki mondván: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” (Ev.) Jézus még üdvözítő kereszthalála és feltámadása előtt reményt öntött a bűnbánó ember lelkébe, és kitartó bűnbánatra szólított fel. A tékozló fiúról szóló példabeszéd által elénk tárta a szerető és megbocsátó Atya végtelen nagy irgalmát, és biztosított arról, hogy mindig bízhatunk az isteni irgalomban.
Böjte Csaba, ferences atya a következő gondolattal támasztja alá Jézusunk hírközlését a mennyei Atya irgalmával kapcsolatban: „Aki meg tudott halni értünk a kereszten, egészen biztosan nem akart minket félrevezetni”. (Ablak a végtelenre, 24. o.) Az Atya megbocsátó irgalmát Jézusunk engedelmessége szerezte meg a világnak.
Kedves testvérek! Amikor bűnösségünk tudatában a megbocsátó Istenhez fordulunk kérésünkkel, gondoljunk az önközlő Istenre, s a mai szentmise könyörgésének szavaival szólítsuk meg őt: „Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
 

Elek László/Homíliák