|
Magyar Kálvária 1945 - 48 |
|
Február 20-án, hétfőn, 18.00 órakor a dunaszerdahelyi plébánia közösségi termében kerül sor a "Magyar Kálvária 1945-48. A csehszlovákiai magyarság kitelepítése és deportálása" című előadásra. Az előadók: Fehér Csaba és Sárközi János, a Keresztény Magyar Szövetség alapító tagjai.
plebania.sk |
|
A Mindszenty - monodráma a dunaszerdahelyi templomban |
|
Február 25-én, szombaton, a 17.00 órakor kezdődő szentmise után kerül bemutatásra a Mindszenty - mondráma. Mindszenty bíboros szerepét Boráros Imre, a bíboros édesanyját Petrécs Anna, a bírót Tarics Péter alakítja.
plebania.sk |
|
A Remény Népfőiskla befejezése |
|
A 2010/2011-es Remény Népfőiskola ünnepélyes befejezésére február 18-án, szombaton kerül sor a dunaszerdahelyi Szent György plébánia tempomban. A hálaadás délelőtt 10.00 órakor szentmisével kezdődik, majd a plébánián folytatódik.
plebania.sk |
|
Megújult a runyai templom tetőzete |
|
Már több mint tíz éve tervezi a 150 lelkes Runyai Református Egyházközség műemlék temploma tetőzetének a javítását. A munkálatokhoz szükséges 30 ezer eurós összeget csak az elmúlt évben tudták előteremteni, így a rekonstrukcióra is csak azt követően kerülhetett sor. A kivitelező a tető javítása mellett a falakat is megerősítette. A tervek szerint az idén a templom külsejét és belsejét tatarozzák.
Az ötszáz éves műemlék templom tetőzetének a cseréjét már tíz éve tervezi a 150 lelket számláló gyülekezet. Az előzetes költségvetés 30 ezer eurós összeggel számolt, de annak előteremtése éveket vett igénybe. Nagy Ákos Róbert lelkipásztor elmondása szerint már az összeg nagysága is azt mutatja, hogy nem csupán "egyszerű" tetőcserét akartak a hívek, hanem olyat, ami több évtizedre előre megoldja az ezzel kapcsolatos problémákat. A templom fala megrepedt, melynek következtében a mennyezet is beomlással fenyegetett.
A statikus szakvéleménye alapján a kivitelezővel lebontatták a rossz állapotban lévő tetőszerkezetet és a templom mennyezetét, majd vasbetonkoszorúval erősítették meg a falakat. November elején már csak a négy fala volt meg a templomnak. Ezután új födém és tetőszerkezet került a templomra.
A templom felújításának költségét a gyülekezet több forrásból biztosította. A kiadások fedezésére adományt gyűjtöttek a községben, de a runyai reformátusok igyekezetét támogatta egy hollandiai református alapítvány és a Magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjától pedig öt éves időtartamra 15 000 euro kölcsönt vettek fel.
A tervek szerint az egyházközség az idén a templom külső és belső tatarozását szeretné elvégezni. A munkálatokkal járó kiadások fedezéséhez a runyai önkormányzat is felajánlotta segítségét.
Reformata |
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 136 |