|
Szent Pál-évi zarándoklat Rómába |
|
Március 26-án, csütörtökön délután a somorjai plébániatemplomban bemutatott szentmise után 49 zarándok indult útra a somorjai plébánia által meghirdetett magyar nyelvű zarándoklatra Rómába.
Szent Pál apostol jubileumi éve kapcsán pénteken felkerestük, és csoportunk szentmisén vett részt a Falakon Kívüli Szent Pál Bazilikában, ahol ebben az évben teljes búcsú nyerhető el. Másnap reggel a Szent Péter Bazilika magyar kápolnájában szentmisével kezdtük napunkat. A szentmisében a jelenleg Rómában élő Puss Sándor jezsuita atya szólt az összegyűltekhez. Szent Péter apostol sírjának közelében rendkívül alkalmas volt közösen elénekelni a pápai himnuszt, de ugyanúgy a magyar himnuszt is ebben a kápolnában, amelyet Magyarok Nagyasszonya és Szent István szobra díszít. Egy kis időt tölthettünk Isten Szolgája, II. János Pál sírjánál is. Vasárnap délben pedig a jelenlegi Szentatyával imádkozhattuk az Úr angyala imát a Szent Péter téren. A városnézés mellett volt alkalom felkeresni a Vatikáni Múzeumot, illetve a Szent Péter Bazilika kupolájáról szemlélni az örök várost.
Hétfőn délután Casciában, Szent Rita sírjánál imádkoztunk, akit a reménytelen ügyek szószólójaként tisztelünk. Az ő közbenjárását kértük a szentmisében is, miután hazafelé indultunk.
Ez a nagyböjti zarándoklat is hozzá akarta segíteni a résztvevőket a közelgő ünnepek mélyebb átéléséhez.
Molnár Tamás/Remény
Foto: M.T.
|