A tíz év nagyon mozgalmas volt, hiszen beleesett a 2000. év kettős jubileuma, az egyházé és a magyarságé, és még hozzájött az egyházmegye ezeréves jubileuma. Erre nagyon készültünk, és a körülmények is nagyon kedveztek neki, mert egészen más lelki állapotban volt mind a magyarság, mind az egyházmegyém, mint ma. Sok-sok program volt abban az időben, és sok mindent sikerült felújítani. Az 1456–os nándorfehérvári győzelem emlékét itt ünnepeltük meg országosan, Kalocsán. Ez is emlékezetes esemény számomra. Ugyanakkor azóta is folyik a csendes építkezés, mert nem csak a templomok, a plébániák épületeit szeretném megújíttatni, hanem valamiképpen a lelki építkezést is. Több mint 33 papot szenteltem, hiszen vannak még szerzetes papok is, akik enyhíteni tudták a nagy paphiányt. És a hitoktatók, az egyházi iskolák száma is növekedett, több intézményünk van azóta. Ennélfogva több embert érünk el, bár azt kell mondanom, hogy vészesen fogynak a gyerekek, akiket hitoktatni vagy tanítani lehetne.

A tizedik esztendőre éppen ezért új missziós tervet dolgoztunk ki kollégáimmal együtt, ami az egész egyházmegyét átfogja. Legalább 12 központban, minimum 30 helyen különböző előadások, missziók, evangelizációs programok lesznek, kezdve a keresztény értelmiségiek szövetségétől a rózsafüzér-társulatokig. Mindenkit szeretnénk megmozgatni, bekapcsolni a gyerekeket, képviselőtestületeket, azután a tudományos világot is, hiszen a mi egyházmegyénk - a Kalocsa-kecskeméti egyházmegye - ékessége a könyvtár. Itt március 21-ével, a csillagászati évre való tekintettel egy nagy kiállítást rendezünk a csillagászati könyveinkből. Az egyházmegye abban is szeretne egy kicsit épülni, hogy a családokat, amelyek szintén szétzilált állapotban vannak, az iskolák tanítóit, hitoktatóit, papjait is szeretné lélekben megerősíteni és fölrázni – ez volna a megkoronázása ennek a tíz esztendőnek, ami a jó Istenre gondolva hálával kell hogy eltöltsön engem.
A tizedik évfordulón olyan szentmisét mondtam, amelybe az imádság négyes formáját: a hálaadást, a dicsőítést, az engesztelést és a kérést is belevettem. Saját életemre is vonatkozóan hálát adtam a jó Istennek mindazért, amit tenni tudtam. Dicsőítettem érte az Istent, ha valami jól sikerült, engesztelem őt saját gyarlóságaim és bűneim miatt, és kérem őt, továbbra is vezessen engem ebben az egyházmegyében, mert nagy szükség van az isteni kegyelemre. Így gondolok erre az időre, ami nem nagy időtartam a történelmi léptékben, vagy az egyházmegyében, de egy ember életében már jelentősebb, különösen vezető pozícióban. Tehát úgy gondolom, hogy ez az időszak a hálaadás időszaka, és nyilván megállásra kényszerít, hogy aztán saját jelmondatomhoz híven az Isten országútján tovább mehessek.

Remény