Régebbi verzió

Megtekintheti a Spesnet.info régebbi verzióját. Ehhez a verzióhoz nem szolgáltatunk a továbbiakban sem technikai, sem tartalmi szolgáltatást.

2006. február 22. -től

latogatták meg a Spesnet.info portált

Több mint tízezer fogyatékkal élő résztvevője lesz a 2011-es Ifjúsági Világtalálkozónak

altA jövő év augusztus 16-21. között Madridban megrendezésre kerülő összejövetel szervezőbizottsága a napokban egyezményt írt alá az Alares Alapítvánnyal, amely felkészíti az önkénteseket a fogyatékkal élők ellátására. Javier Benavente, az alapítvány elnöke kiemelte, hogy ez a megállapodás képviseli az egyik legnagyobb felelősséggel járó feladatot, amelyet az alapítvány valaha is kapott, tehát nagy kihívásról van szó. Az alapítvány általában a fogyatékkal élők munkahelyi integrációjával foglalkozik.
Az Ifjúsági Világtalálkozó szervezőbizottságával kötött egyezmény értelmében az önkéntesek képzése több szinten valósul majd meg: általános felkészítést nyújtanak minden önkéntesnek, továbbá specifikus képzést biztosítanak a fogyatékkal élőket kísérők részére.
A nemzetközi találkozó során az alapítvány 24 órás telefonos szolgálatot tart majd fenn, hogy az adódó problémákat megoldják és kezeljék a segítségnyújtás területén felmerülő kéréseket. Az Ifjúsági Világtalálkozó spanyol bizottsága mindent megtesz, hogy a fogyatékkal élőknek a legjobb körülményeket biztosítsa a közlekedés, a szállás, valamint a programokon való részvétel terén.

Vatikáni Rádió/Remény
Kép: studentagency.cz