| Desmond Tutu visszavonul |
|
A Béke Nobel-díjas dél-afrikai anglikán érsek, Desmond Tutu októberben lesz 79 éves. Elhatározta, hogy nyilvános, közéleti tevékenységéből visszavonul. Úgy gondolom, mindazt megtettem, amit tehettem, s valóban szükségem van időre ahhoz is, hogy egyéb dolgaimat is rendezzem – jelentette ki július végén a cape towni Szent György katedrálisban. Tutu volt az első fekete főtitkára az Egyházak Dél-Afrikai Tanácsának, már 1978-ban. 1986-ban ő lett az első fekete anglikán érsek Cape Townban, ebből a tisztségéből 1996-ban vonult vissza. 1984-ben megkapta a Béke Nobel-díjat, a dél-afrikai faji megbékélésben kifejtetett elkötelezett küzdelméért. Tutu most kijelentette: eljött az ideje a csendes elmélkedésnek, összegezésnek. Szeretne mind több időt tölteni családjával és az olvasással. Minden foglalatosságát, ami a közszerepléshez kapcsolódik, 2011 februárjáig szeretné letenni, de tudja, hogy teljesen még így sem tud visszavonulni. Az idősekkel szeretne foglalkozni abban a központban, amit róla neveztek el. reformatus.hu / Spesnet
|

