|
Szeminárium New York-ban a katolikus egyház társadalmi tanításáról |
|
Celestino Migliore érsek, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője, a „Path to Peace” – „Ösvény a békéhez alapítvány” elnöke bejelentette, hogy idén május 23-a és 28-a között tartják felsőoktatási és egyetemi hallgatók számára a hagyománnyá vált éves szemináriumot. Minden évben – immár ötödik alkalommal - az ország különböző felsőoktatási intézményei két-két diákot küldenek az egyhetes intenzív programra. Ennek célja, hogy jobban megismertesse az egyetemi hallgatókkal a katolikus egyház társadalmi tanítását, valamint a Szentszék ENSZ melletti missziójának munkáját.
A tanulmányi héten a diákok előadásokat hallgatnak meg, interaktív megbeszéléseken vehetnek részt nagykövetekkel, az Egyesült Nemzetek egyéb tisztségviselőivel, különböző katolikus szervezetek és szociális ügynökségek szóvivőivel, valamint kulturális és vallási jelentőségű helyeket keresnek fel.
A szimpózium célja, hogy tudatosítsa a fiatalokban: felbecsülhetetlen erőforrást jelentenek ahhoz, hogy az egyház sikeresen folytassa tevékenységét a közjó építésében.
Vatikáni Rádió/Remény
Foto: wordpress
|